2010. december 26., vasárnap

Karácsonyi képeslapok/Postcards from Canada

old church

old church

Van egy öreg kápolna nem messze tőlünk.A nagy semmi közepén egy kicsinyke kápolna. Tegnap a szikrázó jéghidegben ilyen szép volt.Ennyire kék volt a kék, ilyen fehár a fehér, és ennyire vörös a vörös.

window

2010. december 21., kedd

Békés Boldog Karácsonyt!/Merry Christmas!

gold filled golden pearl

Azt mondják, kerülöm a nevedet,
nem beszélek rólad, nem dicsérlek,
mert a Gonosz csókolta meg a számat.

Pedig a gyantaszagú fenyvesekben
mindig levett kalappal járok,
sebes, mély vizeid bennem zúgnak.

Ma órákon át gyermekes örömmel
néztem, hogyan halásznak a vén
parasztok a zajló Maroson

s mikor a szabályos, négyszögű lékből
halat rántott ki valamelyik
úgy-e hogy neked köszöntem meg?

És mégis kerülöm a nevedet,
melyet káromkodó kocsisok és
esküdöző kalmárok szájából hallok,

melyben önhitt szónokok dagasztják
naggyá magukat s pletykaszájú
vénasszonyok lubickolnak bóbiskolva,

mely úgy elkopott ércnyelvünkön és
szánkon, mint egy ócska köszörűkő
és már-már semmit sem jelent.

Inkább megkerüllek valahogy: azt
mondom, hogy valaki vagy,
magok csíráztatója, emberek álma,

kicsi őzikék együgyűsége,
szálerdők erős magosba-húzója,
apró madarak énekeltetője.

Vagy csak gondolok rád s elhatározom:
ma minden mosolyom téged jelent, -
vagy csak kívánlak és elhatározom:

ma minden kézfogásban a te kezedre
ismerek. Vagy csak érezlek
behunyt szemmel, átlehelni a lelkemen,

mint a legtitkosabb, legédesebb
hangulatot, mely egyedül köt
a földhöz, drága nyomorúságaimhoz.

Mint a napot, mely bőrömre süt
s melyet némasággal siratok meg,
mikor lehull a hegyek mögé.



Dsida Jenő:Kerülöm a nevedet

2010. december 13., hétfő

Színek és fények

Grand Canyon


Grand Canyon


Grand Canyon


In the end,we will conserve only what we love.We will love only what we understand.We will understand only what we taught.
Baba Dioum

Grand Canyon

The canyon has no need of man, but mankind may face a moment in eternity when he will have a fundamental need to experience the character and timeless perspective that makes this such a wondrous place.And as we struggle to comprehend, we may discover a consciousness of our own immortality, a vague and distant sense of divine, making as one with each other and whiting us in peace with the infinte.

2010. december 8., szerda

Fekete gyöny/Black pearl

grey and silver1

Ahhoz a bizonyos kis feketéhez,vagy az előző postban mutatott zöldes tophoz.Labradorit,fekete gyöngy és ezüst.Hozzá fülbevaló ami épp csak megcsillan egy kicsit.

grey silver

2010. november 30., kedd

Hópihe nyaklánc/Snowflake pearl necklace

snowflake pearl set

Hófehér gyöngy és swarovsky kristály egy csipetnyi ezüsttel. A hópihe csak egy lehelletnyit rózsaszín,majdnem fehér,sajnos a kép ezt nem adja vissza.Van még mit fejlődnőm fotózás terén....(is)

2010. november 25., csütörtök

2010. november 24., szerda

Amber and silk/Borostyán és selyem

amber and wood necklace
Szeretem a borostyánt,mert ellentétben a többi féldrágakővel,meleg és sima.Szeretem a történetet amit minden egyes darab magában hordoz,és szeretem az egyszerűségét.

2010. november 21., vasárnap

Spicy earring/Fülbevaló fűszeres színekben

spicy earring
A nyakláncát már korábban megmutattam és időközben elkészült a fülbevalója is.Még mindig  fűszeres színekben:narancs karneliannal és gyönggyel.

2010. október 18., hétfő

Őszi szinekben

oszi

Gondolva a közlegő garbós időszakra egy hosszabb nyaklánc készült.A narancsszinű onyxnak olyan szép mély szine van, amiről nekem egyből az őszi levelek jutottak eszembe.Ahogy az erdőben sétálva a késő szeptemberi napsugár még megcirogat,a lábam alatt pedig megannyi szines levél hever.Éppen ezért egy  ilyen szép melegszinű nyaklánc lett belőle.

2010. augusztus 26., csütörtök

2010. augusztus 2., hétfő

Kék-selyem és ezüst


Még mindig nyári hangulatban.Opál és holdkő- ezüstmedál selyemszalagon. Annyira könnyű,szinte alig van súlya és olyan finoman simul a nyakba. Ilyen nagy hőségben nem is lehet többet elviselni magamon. Talán csak a fülbevalóját ami szintén holdkő és ezüst.

2010. július 18., vasárnap

Ezüst ,korall és a nyár.../Fossil coral necklace

Tudom,régen jártam erre.Végre nyár van nálunk is!!Igy sem időm,sem kedvem ,de még ihletem sem volt nagyon sokáig.Aztán megláttam ezt a szép nagy ovális korallt és ez született belőle.Nekem nagyon tetszik.Szerintem igazi nyári darab.És olyan amit farmerral is,de ha éppen úgy alakul kicsit elegánsabb, kiöltözősebb holmikkal is lehet párositani.

























2010. május 12., szerda

Mexican fiesta

A téma Mexikó. Az első ami beugrott az a piros korall, és a türkiz  összepárositása. A mozgalmasságát pedig a színes kásagyöngyök adják ennek a mutatós nyakláncnak.

Ez pedig a fülije. Csak egyszerűen. Miután a lánc ilyen vibráló lett, már nem akartam túl feltünő fülbevalót hozzá.

2010. május 3., hétfő

A nyárról emlékezem....

Igaz hogy egész hétvégén esett. Sőt, nem csak az eső,de a HÓ!!!! is,. Én már nagyon várom a nyarat! Az igazit, amikor lemehetünk a tóhoz, esténként sokáig kinn ülhetünk, mert nem csak meleg van, de sokára is sötétedik.Talán ezért is ugrott be a tenger ahogyan ezeket a nagy kerek láva köveket megláttam. Nem is volt kérdés,hogy mi lesz belőlük. A szinük miatt annyira adta magát a téma. Nekem nagyon "tengerszinüek". A szögletes üveggyöngyök pedig a parton talált hullám- csiszolta üvegekre emlékeztetnek. Így talált egymásra a láva, a kő, a gyöngy, és az ezüst. 

2010. április 30., péntek

A tulipán

Hideg van.Fúj a szél,esik az eső.Teljesen olyan mintha egy késő novemberi délután lenne.Jó ilyenkor bebújni a kis csigaházamba,és melegedni....Képeket nézegetni.

Van nekem egy tulipánom.Nagyon szeretem,pedig tulajdonképp selejtes,mert az egyik szirmán maradt egy zöld csik.Nem szinesedett be teljesen mint a többiek.És emiatt a zöld csik miatt nagyon szépen lehet fényképezni.

Melegedjetek Ti is!

2010. április 29., csütörtök

Szines cukorkák...

Elősször is szeretném Nektek megkösszönni a megelőlegezett bizalmat.Nagyon jól esik,hogy kiváncsiak vagytok ezekre a kis kreálmányokra.Meg persze nagyon inspiráló is,hogy rajta kapjam össze magam!Majd igyekszem...

A hosszú tél után,már szinelvonási tüneteim voltak,és már nagyon vágytam egy kis szinesre.Ráadásul maradt néhány ilyen-olyan gyöngyöm is,amik magukban már egy egész nyakláncot nem tettek volna ki,de igy együtt pont kitelt belőlük egy.S hogy  kicsit feldobjam az összképet ,egy  nagyobb citrint tettem a kapocsra medálnak. A Zuram szerint furcsa ,hogy ilyen szines,de nekem pont az tetszik benne.Szerintetek?


2010. április 26., hétfő

Fehér fülbevaló és nyaklánc

A fülihez, illetve a  hozzá illő  nyaklánchoz gyöngyöt és quartzot használtam.A gyöngynek egyébként is nagy rajongója vagyok.Olyan kerek,kiegyensúlyozott.

2010. április 24., szombat

Az első

Már régóta tervezgettem,hogy létrehozok egy ékszeres blogot is.Hát ime!S mivel ez a tulipános nyaklánc nagy kedvemcem ,legyen ő az első.A medál a saját rajzom alapján készült ezüstből.A lila kő ametiszt,s a másik amelyik olyan szépen irizál labradorit.